Mélytréningek

Sokszor, sok helyzetben beszélünk a stresszről. Divattá vált a téma, ma mindenki wellness hétvégére jár, reform élelmiszert eszik és alternatív gyógymódoktól vár segítséget. Az egészség mindennél fontosabb - mondjuk, - ezért önmagunk kényeztetésére és regenerálására egyre több időt fordítunk. Csak így bírható a tempó, amit a világ diktál.

A legnagyobb baj talán éppen ez, hogy a világ diktál. Nekünk ugyanis alkalmazkodnunk kell ehhez a világhoz, ami nem kis feladat. Ha nem ezt tesszük, az könnyen az állásunkba kerülhet. Mégis, állandóan reménykedünk, új és új lehetőségektől várjuk a megoldást. Sokat olvasunk ezekről, például kör email-ekben kapott "világmegváltó" írásokban, meghallgatjuk a nekünk szánt "okosságokat", de saját valóságunkba nehezen engedjük be ezeket. Túl kockázatos lenne. Ugyanakkor mindent, ami eddigi életünkben kimondott, kimondatlan feszültség, nehézség vagy meg nem oldott probléma, azt mind belepakoljuk egy kalapba, majd ellátjuk egy olyan címkével, aminek a neve: stressz. A kalap pedig minden csapatépítés és egyéb próbálkozásunk ellenére csak telik. Sőt, már meg is telt.

Ez egyre többször kárhoztat bennünket arra, hogy a felszínen éljünk, és a szerepeinkbe meneküljünk. Ilyen szerepek lehetnek például a főnök, beosztott, vagy a szerető. Szerepeink bizonyos kereteken belül megvédenek bennünket. Pusztán szerepeinkben maradva azonban nem tudjuk megélni igazi azonosságunkat, ahol energiáink legnagyobb része lekötve marad.

Az első nehézségbe akkor ütközünk, amikor annak ellenére, hogy "papíron" minden rendben van az életünkben, mégsem érezzük elégedettnek magunkat. Úgy élünk, ahogy jónak gondoljuk, mégis, állandóan panaszkodunk, vagy ha ezt nem tehetjük, csendes pillanatainkban szembesülünk életünk egy részének elégtelenségével.

Munkahelyünkön hozzuk az elvárt számokat, de a munkahelyi nyomás ránk, emberekre gyakorolt hatásával nem tudunk mit kezdeni. A siker, ha megdolgozunk érte, szinte magától jön, a lelki harmónia viszont elmarad. Mert az ember sokkal több, mint amit valaha is elérhet az életben. És éppen ezzel a "sokkal többet" nem tudunk mit kezdeni.

Selye János szerint "A stressz a szervezet izgalmi állapota, ami azért kell, hogy megvédje magát a fennálló veszéllyel szemben." Azaz a stressz szervezetünk természetes reakciója a veszélyhelyzetek hatékony kezelésére. A mamutok korában ez a biológiai programozás hatékonyan működött, mára azonban sok probléma forrásává vált. Támadás esetén például izmaink megfeszülnek, a szervezet több oxigént juttat végtagjainkba. Például, ha főnökünk üvölt velünk, és ezt testünk veszélyként értelmezi, izmaink megfeszülnek. Az izomfeszülés energiáját viszont a társadalmi és egyéb tanult gátak miatt nem tudjuk eredeti céljának megfelelően használni, pl. nem üthetjük meg főnökünket. Így az energia felhasználatlanul bennünk marad. Ráadásul, ha az állapot tartósan fennáll, izmainkon kívül más testrészeink nem kapnak megfelelő oxigénellátást, ami hosszabb távon káros következményekkel jár egészségünkre nézve. A baj az, hogy rajtunk áll (nagyrészt tudattalanul), hogy szervezetünk mely helyzeteket értelmez stresszként. Ez mindenkinél más, a neveltetés, szocializáció, személyiség, stb. függvényében. Ki vagyunk szolgáltatva az évek során reflexé vált értelmezéseinknek.

Amilyen könnyű beszélni a stresszről, olyan nehéz kezdeni vele bármit is. Ez egyszerűen azért van így, mert a lelki zavarok ún. "én-azonosak", azaz nem rajtunk kívül állnak, nehezen lokalizálhatók úgy, mint pl. egy fogfájás. Itt nem a fogam fáj, itt velem van valami. És ez elrettent minket. Ráadásul a személyünkkel kapcsolatos nehézségek, hibák, "sötétségek" elhárításához mesterien értünk, ezért nagyon nagy bajnak kell történnie, vagy valami igazán nagy motivációnak kell bennünk érnie ahhoz, hogy felvegyük a kesztyűt és hatékonyan nézzünk szembe a stresszel.

A stressz kezelésére ma már rengeteg eszköz áll a rendelkezésünkre. A legfontosabb, és első lépés mégis az, hogy eldöntsük, maradjon-e minden így, vagy változtatni akarunk rajta. Ha változtatni akarunk, van-e bennünk kellő elszántság és energia, hogy elinduljunk egy olyan úton, amin eddig még nem jártunk, de aminek a végén egy kiegyensúlyozottabb és egészségesebb élet vár bennünket.