|
Színházi
csapatépítés
A
hagyományos csapatépítések szimulált helyzetekben megélt élményekkel,
majd azok feldolgozásával operálnak. Sok résztvevő számára ezekben
az élményekben nehéz átéléssel részt venni, ami viszont a változás
elengedhetetlen feltétele. A színház ősi eleme az emberi létnek,
mélyről jövő alkotó, kreatív energiákat képes megmozdítani és
felszínre hozni.
A
színházi csapatépítés a hagyományos megoldásokkal ellentétben
igazi változást és friss lendületet visz csapata életébe.
Az előadást ugyanis nehéz nem komolyan venni, mert az előadás"szent"
a résztvevők számára.
A program egyedisége:
Helyszíne egy fővárosi vagy vidéki színház nagyszínpada
A tréninget
a Kanoa Consulting trénere, egy profi rendező, egy korrepetitor,
illetve színművészek együtt vezetik
A program
mérhető eredménye egy előadás, melyet adott célközönség tekint
meg a tréning végén
Az elsajátítandó
darab - igény szerint - a csapat aktuális helyzetére íródik
Életre szóló
élmény és emlék minden résztvevő számára
Kiknek
ajánljuk:
Olyan csapatoknak, ahol már régebb óta alacsony a proaktivitás
Olyan csapatoknak,
ahol szükség van régóta szunnyadó kreatív erők felszabadítására
Olyan csapatoknak,
ahol az ügyfelekkel való állandó személyes kapcsolat miatt sok
múlik a személyiség eladásán, önmagunk "előadásán"
Olyan csapatoknak,
akik jó néhány tréninggel a hátuk mögött valami új, különleges
és exkluzív élményre vágynak
A
program eredménye:
Felszínre törnek a csapatban rejlő friss, alkotó energiák
Elfojtott
konfliktusok helyett a teljes személyiség felvállalása is értelmet
és lehetőséget kap a munkában
Non-verbális
módon megjelenik mindaz, ami verbálisan nehezen kifejezhető,
ezáltal javul a munkamorál és szinergia a csapaton belül
Életre szóló
élmény és emlék minden résztvevőnek
A
program menete:
A
2,5 napos tréning alatt a résztvevők egy, a csapat aktuális
helyzetére írt rövid darabot tanulnak be profi színészek, rendező
és korrepetitor segítségével, amit azután egy fővárosi vagy
vidéki színház nagyszínpadán be is mutatnak. A sikeres előadáshoz
a résztvevők a színészmesterséget "gyorstalpaló" tanfolyamon
sajátítják el, számos rövid és izgalmas gyakorlatsorral téve
színessé a felkészülést. A Kanoa Consulting trénere a program
meghatározott időpontjaiban tréningtermi összegzéssel és visszajelzésekkel
biztosítja az élmények hétköznapokhoz kapcsolását és a folyamatosságot. |